Győri Viktória Zoé
Először felvételi előkészítőre jártam hozzád. Már az első óra is jó hangulatban telt.
Nem nevettek ki ha rossz választ mondtam és nem szídtak le, ha hatszor kellett elmagyarázni az adott dolgot.
A tanfolyam során a többi diákkal is megismerkedtem. Nem csak tanítottál, de tesztet is irattál, ami segített hogy a
felvételin ne izguljunk annyira. Az írásbeli a csoportból szinte mindenkinek jól sikerült.
Büszke voltam magamra, mert nem gondoltam hogy ennyire fel tudsz zárkóztatni. Rengeteg tanácsot adtál és a szóbeliken,
mindenhol jól teljesítettem és a gyakorlás miatt nem izgultam. Jól éreztem magam az órákon és a szóbeliken is.
Ezután kilencedikben folytattam a tanulást nálad és jó jegyeim lettek. Ha kellett akkor kémiából és fizikából is tudtál segíteni.
Ha már mindent megértettem és még volt időnk, érdekes dolgokat számoltunk ki. Az óráidon nem csak matekot tanítottál,
hanem történelmet és a filozófusokat is belecsempészted az anyagba. Elmagyaráztad, hogy miért volt szükség a matematikára és modern példákkal mutattad be. Sok barátomnak és ismerősömnek ajánlottalak már, mert úgy hiszem, hogy a remek jegyeim és a felvételim miattad lettek ilyen jók. Barátságos voltál és összetartottad a csapatot, még karácsonyi bulink is volt.
Nagyon örülök hogy nálad tanultam és még tanulok.
Tóth-Répási Lilien
Ricsivel matek és fizika középszintű érTeljesen más szemszögből közelítjük meg a matematikát és az értelmét kutatjuk,
nem képletekre alapozunk, ami elősegíti, hogy áttekinthető legyen és befogadható az adott tananyag.
Eddig nem szerettem a matekot viszont amióta Ricsihez járok sokkal érdekesebbnek tartom és nála derült ki számomra,
hogy számoknál és képleteknél sokkal többet jelent.ettségire kezdtük meg a felkészülést 2014 októbere környékén.
Energetikai mérnök szerettem volna lenni, de ahhoz matek vagy fizika emelt kellett volna, de ehhez egyáltalán
nem éreztem a magabiztosságot. Ricsi viszont biztosra vette, hogy menni fog. Gyakorlatilag az Ő unszolására kezdtünk
komolyabb példákat nézni először csak fél szemmel, majd teljes lelkesedéssel. 2019 januárjára energetikai mérnök lettem.
Úgy érzem ez sokban köszönhető neki hiszen megadta a bátorítást, hogy feszegessem a határaimat. Amellett, hogy nagyon
tájékozott és nagy tudású az élet sok területén, bármivel fordulhat hozzá az ember. A tananyag végére nagy valószínűséggel
inkább baráti mint tanár-diák lesz a viszony. : )
Ékes Ádám
Az órákban azt szeretem a legjobban, hogy ha valamit nem értek azt egy másféle módszerrel el
tudod magyarázni a sulis tanárokkal ellentétben, amit könnyebben megértek.
Emellett azt is szeretem, hogy izgalmasak az órak, ha például elfogy a tananyag vagy mindennel végeztünk,
akkor tudunk beszélgetni is és a tananyag átvétele közben is le tudod úgy adni az anyagot, hogy könnyen érthető és
megtanulható legyen, viccekkel belekeverve. Azt is nagyon élveztem amikor órán kívül elmentünk motorozni. Nekem már
voltak magán tanárjaim, de nálad jobbat sose tudnék talalni.
Bednárik János
Ricsivel matek és fizika középszintű érettségire kezdtük meg a felkészülést 2014 októbere környékén.
Energetikai mérnök szerettem volna lenni, de ahhoz matek vagy fizika emelt kellett volna, de ehhez egyáltalán
nem éreztem a magabiztosságot. Ricsi viszont biztosra vette, hogy menni fog. Gyakorlatilag az Ő unszolására kezdtünk
komolyabb példákat nézni először csak fél szemmel, majd teljes lelkesedéssel. 2019 januárjára energetikai mérnök lettem.
Úgy érzem ez sokban köszönhető neki hiszen megadta a bátorítást, hogy feszegessem a határaimat. Amellett,
hogy nagyon tájékozott és nagy tudású az élet sok területén, bármivel fordulhat hozzá az ember.
A tananyag végére nagy valószínűséggel inkább baráti mint tanár-diák lesz a viszony. : )
Szabó Barnabás
Sziasztok, a mai világban egyre nagyobb szerepet játszik az iskolán kívüli tanulás és taníttatás.
Én Ricsivel emelt szintű matek érettségire készültem. Hatalmas váltás volt a korábbi matek tanáraimhoz képest.
Mind pedagógia, mind pedig emberi tekintetben. Úgy gondolom fontos, hogy ne csak magoljanak a gyerekek, hanem mindennapi
példákkal értsék is, hogy mit jelent a matematika és milyen szerepe van az életünkben.
Nekem ez a fajta tanulás bevált, ugyanis ötösre érettségiztem és sikerült felvételt nyernem a BME Építészmérnöki karára.
Ha nehézségeid vannak, vagy mélyebben érdekel a matematika, keresd bátran Tóth Richárdot!!
Papp Tímea
Kedves olvasó!
Ha matek tudásod fejlesztenéd, vagy csak szeretnéd a világnézeted tágítani, a legjobb helyen jársz!
Ricsi rendkívül színes, érdekes matematika órákat tartott, teljesen más oldalról közelítette meg ezt a
tantárgyat, mint a legtöbb tanár. Segítségével sikeres emelt szintű matematika érettségit tettem, és közben
rengeteg érdekességel gazdagodtam. Azt is elmagyarázta, hogy a jövőben mit mire fogok használni, tudtam, hogy
fontos az, amit tanulok. Ezeken kívül pedig remek programokat és vitaestéket szervezett diákjainak! Szeptembertől a
BME építészmérnöki karán kezdhetem a tanévet, ahova nagy vágyam volt bekerülni!
Gaál Nikolett
A matematika sose volt az erősségem, az iskolai tanáraim esélyt se láttak bennem hogy letudnék érettségizni,
emiatt kerestem magántanárt, így kerültem Ricsihez. Szerintem meggyűlt velem a baja, de mindent megtett azért,
hogy a lehető legjobban megértsem a tananyagot. Akárhányszor elmagyarázza és ezt örömből teszi nem néz rád kevesebbként
“hogy miért nem tudod megérteni?”. Pár hónap alatt sokat fejlődtem és egy jó érettségit írtam. Nagyon tudom ajánlani a
magánóráit és a csoportosat is!
Csordás Heni
90 perc alatt többet tanultam mint az iskolában egy egész hónap alatt.
Mivel Ricsi nagyon közvetlen így nagyon könnyen megtalálja az összhangot a
diákjaival, ezért sokkal könyebb volt nekem is felvenni az órája ritmusát. Kivállóan vázolja le a tananyagot,
mindent részletesen elmagyaráz, és türelemmel dolgozik veled akkor is ha valamit nagyon nehezen értesz meg.
Pásztor Zita
Sziasztok! Ha vicces és jófej matektanárt keresel akkor van megoldás. Ricsi megtanít mindenre.
Ha nem értesz valamit akkor ő ha esik, ha szakad elmagyarázza neked. Volt olyan hogy nem aludt csak azon agyalva,
hogy hogyan tudná diákjainak elmagyarázni és levezetni az adott példát. Az óráin sose volt olyan, hogy ne figyeltem volna.
Mindig csodálva hallgattam végig ahogy magyaráz, nyilván a poénjai jobban lefarasztottak, mint a matek példák. Szívből ajánlom
mindenkinek aki gimnáziumi felkeszítést szeretne vagy éppen érettségi előtt áll!
Lajtos Janka
Nagyon élveztem az órákat, mert sokkal izgalmasabbak mint az iskolaiak. Ricsi órái érdekesek, felszabadultak és ami a
legfontosabb, humorosak voltak. Így sikerült megszerettnie velem a matekot. Nem mellesleg felvettek az általam áhított suliba is!
Deák Orsolya
Számomra a matek órák mindig jó hangulatban teltek el, főleg az érettségi csoportos.
Tanulás mellett tetszett, hogy néha kicsit viccelődtünk és mikor az óra utolsó perceiben beszélgettünk.
Ezen kívül mindig megértettem az adott anyagot mert addig gyakoroltuk. Olyan visszajelzéseket kaptam amit a suliban nem.
Ziegler Patrik
Miért szeretek Ricsivel matekozni? Ez a kérdés nagyon egyszerű: elég gyorsan felméri a tanuló képességeit erőségét/
gyengeséget és ahhoz alakítja a tanítás sorrendjét. Titkos receptje: egy nagy adag száraz reál tantárgy egy,
csipetnyi humor, egy kanál szigor és elvárás és nagy adag tanulóra szabott magyarázás. Na ez a recept miatt finom a Süti !!
Benedek Péter
Türelmesen tanít, érthetően magyaráz, nem bonyolítja túl a dolgokat, illetve többféleképpen is tud magyarázni,
ha szükség van rá. Nagy tapasztalattal rendelkezik mind szakmai, mind továbbtanulási szempontból, így tud ezekkel
kapcsolatban jó tanácsokat adni. Az egyetemi korokat őszintén, reálisan mutatja be, ez nekem személy szerint nagy segítség volt.
Piller Petra
Szeretek Ricsi óráira járni, mert mindig türelmesen, akár többféleképpen elmagyarázza az anyagot,
hogyha nem értem. Abban tér el a többi tanártól, hogy más szemszögből is megmutatja, hogyan lehet
használni a matekot és levezeti az összefüggéseket. Valamint nem szárazon adja elő a dolgokat, mindig poénos és érdekes.
Mózsi Luca
Szeretek itt tanulni, mert más. Az elmúlt három évben szerintem sokat fejlődtem. Ezekre az órákra nem nyűggel
és egy “nem akarom hisztivel” ülök be, hanem igenis várom. Sokkal másképp, jobban van elmagyarázva a matematika,
ezáltal közelebb is került hozzám. És mindezek mellett még plusz dolog, hogy a tanár vicces és jófej.
Stumphauser Levente
Én szeretek nálad tanulni mert te jobban mutatod be azt a témát amit az iskolában tanítanak. Ezenkívül a sok gyakorló
feladatokat adsz az órán amit megoldunk. De akinek nehezen megy a feladat annak adsz példa feladatokat, hogy azt oldja
meg egyedül a következő alkalomra. Az érettségi előkészítőn csak is kizárólag hasznos feladatokat mutatsz és oldunk meg.
De azért, hogy átérezzük az érettségi körülményeit van alkalom arra, hogy tesztet oldjunk meg. Ami egy hatalmas segítség,
mert így fel lehet mérni, hogy mennyi tudás maradt meg a fejünkben az órákon tanultakból.
Piller Balázs
Az órák hasznosan telnek, ha nem értek valamit Ricsi elmagyarázza. Az órák jó hangulatban telnek. Ricsi gondolkodásra is
megtanít és segít felkészülni felvételikre és egyéb vizsgákra.
Palotai Richárd
Az órák sokkal hatékonyabbak, mint a sulis órák. A másfajta megközelítés, pedig sokat segít a megértésben!